Volt egy kis ideje, ezért úgy döntött, hogy a délutáni vendégek előtt kiszalad a piacra, megveszi a család hétvégi ebédjéhez a húst és a zöldséget. Körbe járta az árusokat, aztán beállt a csirkés pultnál kanyargó sorba. Végig pásztázta a bőséges kínálatot, a fejében már sorakozott a lista, hogy a szép áruból mit fog venni.

A háta mögé beállt egy aprócska, sovány, madárcsontú idős hölgy. Hátrapillantott, és megakadt a nénin a szeme... Régi emlékek lopóztak be a fejébe, eszébe jutott szeretett nagymamája, akit már jó pár éve elveszített. Élete utolsó éveiben már ő is ennyire parányi lett, sovány és fáradékony... de mindig elegáns.

A néni a háta mögött kopott, szegényes öltözékben, vékony kis cipőben toporgott.
– Tessék elém jönni, én ráérek!

A néni szabadkozva, de hálásan köszönte meg, és bocsánatkérések között elé állt.

Elővette apró kis rongyos pénztárcáját és kiszámolta a pénzt, ami benne volt. Többször rápillantott a pultra a kis öreg. Hónap vége van... jutott eszébe hirtelen.
A pult mögött az eladónő már a nénit kérdezte.
– Mit parancsol?
– Két kacsanyakat kérek!

Ekkor megfogta finoman a néni kezét, amiben a kiszámolt pénz volt, és szólt a pultosnak:
– Tegyen még hozzá két csirkecombot, mellet és még egy kis kacsamájat is! Legyen szíves, számolja hozzám az egészet!

A néni nem értette, nyújtotta oda a kis pénzt remegő kezeivel.
– Tessék eltenni, én ezt most magának vettem.
– Kedveském, két kacsanyakból tudok ám én levest főzni, és egy kis pörkölt is kijön belőle.

A pultban már mind a két eladó nézte a jelenetet, ahogy a közben kialakult sor is mögötte.
– Tessék csak eltenni, ez most egy jó darabig elég lesz! – tette be a néni kis szatyrába a húst.
A néni remegő szájjal, hálásan köszönte meg, majd lassan elindult. A sor és az eladók néma csendben, könnyes szemmel álltak.

Gyorsan megvette a család ebédjéhez a húsokat, aztán sietve ment ki a piacról.
A kocsiban elsírta magát.