Egyetlen fiamnak villanyvasútat ígértem, hiszen akkor jó állásom volt. Úgy köszöntött ránk a szent este, hogy azt sem tudtuk, mit eszünk a következő héten. A díványra menekültem, míg feleségem könnyező szemmel díszítgette a másik szobában a karácsonyfát.

Úgy szenvedtem, ahogy addig még soha. Fiam körülöttem matatott… Nem mertem megfordulni, nem mertem hangosan lélegezni, hadd higgye a gyerek, hogy alszom. Egyre attól féltem, hogy megkérdezi, megkapja-e a villanyvasútat?

Egyszer csak hallottam, ahogy közeledik, a dívány szélére ült, és a fejemre hajtotta a fejét.

– Apu… – szólalt meg. – Hallottam, hogy a konyhában mondtad anyunak, hogy nincs pénzünk, és hogy most sokáig itthon maradsz. Tudod, mennyire örülök neki? Ugye, majd játszol velem és kirándulunk?

Állástalanságom másfél hónapja alatt kötöttem örök barátságot a fiammal. Nagyon szűkösen éltünk, sokszor feküdtünk le éhesen, de nagyon szerettük egymást, és mégis vidámak voltunk.

Igen, nincs nagyobb ajándék, mintha valaki önmagát tudja adni annak, akit szeret! Hiszen ez a karácsony lényege! Az Atya is önmagát adta a Fiában, Jézus Krisztusban.

Gyökössy Endre

Édesapák a legjobb szándékkal azt tűzik ki célul, hogy sokat dolgozzanak, hogy mindent megadhassak a családjuknak. Igaz, hogy a fizikai biztonság megteremtése pénzbe kerül, de azon felül szüksége van a gyermeknek a tengernyi közös, szeretetteljes élményre – beszélgetések, ölelések sétálva, kirándulva, játszva, nevetve... Minden elmúlik egyszer, csak a szeretet marad meg örökké!

A legnagyobb ajándék, ha figyelünk egymásra!