Karácsonyi rózsák

Ezen a téli napon Tarának semmi különös dolga nem volt. Ezért amikor a barátnője iskola után megkérdezte tőle, hogy átjönne–e hozzájuk vacsorára, csak megvonta a vállát, és beleegyezett.
– A bátyám meghívta az egész focicsapatot – magyarázta a barátnője.
– Ha eljössz, legalább nem én leszek az egyetlen lány.

 

Tara felnevetett. Beszélgettek egy darabig, aztán elköszöntek. Bár Tara nem követte a focimeccseket, tudta, hogy a barátnője bátyja egy amatőr csapatban játszik az oklahomai Tulsában. A gondolat tetszett neki, és gondosan megfésülködött, mielőtt elsétált a barátnője házához, amely az utca végén volt.

 

Aznap este, amikor a ház megtelt közel harminc focistával, Tara rájött, hogy egyre félénkebb lesz. Épphogy betöltötte a húszat, és mindig is nagyon csendes volt fiúk jelenlétében, különösen ha olyan nagy csoportokban voltak, mint aznap este. Egy idő után kicsit elkülönült a többiektől, és leült a tűz mellé, hogy felmelegítse a lábait. Miközben ott ült, egy jóképű focista odament hozzá, és bemutatkozott.
– Andrew Mastalli vagyok. – A fiatalember mosolygottt, és a szemei csillogtak a tűz fényében. – De engem mindenki Andynek hív.

 

Tara nem tudta megállni, hogy ne nevessen, és miután megtört a jég, az este nagy részében beszélgettek. Andy még csak húszéves volt, és eltökélt szándéka volt, hogy minél tovább focizik. Tara figyelmesen hallgatta, ahogy Andy mesélt neki az álmairól. Amikor vége lett az estének, Andy felajánlotta, hogy hazakíséri, hiszen csak három háztömbnyire laktak egymástól.

 

–Tudod, mi az, amit egyáltalán nem szeretek a télben? – kérdezte Andy útban Tara háza felé.
– Nem, mi az?
– Nincsenek rózsák.
– Rózsák? – kérdezte Tara kíváncsian.
– A rózsa a legjobb dolog, ami létezik. Egy nap szeretnék egy házat, aminek saját rózsabokra van. A rózsák illata nyáron semmi máshoz nem hasonlítható.

 

Tara rámosolygott különleges kísérőjére. Amikor a fiú másnap felhívta, és el akarta vinni egy autós túrára, nem lepődött meg.
– Vonzódunk egymáshoz – magyarázta Tara a barátnőjének néhány héttel később, miután már néhányszor randizott Andyvel. – De jelenleg egyikőnk sem akarja, hogy ebből több legyen.

 

Mivel sem a lány, sem a fiú családja nem volt túl jómódú, és Andy anyukája beteg volt, ezért vártak még nyolc évet, mielőtt összeházasodtak. Az esküvőjükön Andy egy rózsát adott Tarának, hogy vigye azt az oltárhoz.
– Most már semmi sem választhat el minket egymástól, Tara – mondta neki. – Ez életem legboldogabb napja.

 

Bár Andy futballkarrierje egy térdsérülés miatt félbeszakadt, ő és Tara a következő 28 évet olyan kapcsolatban töltötték, amelyhez hasonlót ritkán találni. Még Andy kívánsága is teljesült. Nem sokkal az esküvőjük után egy rózsabokrot ültettek tulsai otthonuk hátsó kertjébe.

 

De nem sokkal az 54. születésnapja után Andyt egy előreléptetés során figyelmen kívül hagyták. Karbantartó szerelőmesterként dolgozott egy iskolában. A gyerekek szerették, a tanárok is, mindenki szerette – mesélte Tara egy közeli barátjának valamivel később. A gondnok volt az egyetlen, akinek baja volt vele. Amikor világossá vált, hogy Andy nem kapja meg az előléptetést, elkezdett stressztünetek miatt szenvedni. Fejfájása és mellkasi fájdalmai voltak, és fáradtságra panaszkodott. Tara aggódott érte, és elintézte, hogy orvoshoz menjen.
– Ne vegyen mindent ennyire a szívére, Mastalli úr – mondta neki. – Mégis, nem hiszem, hogy komoly betegségben szenvedne,

 

De alig egy héttel az orvosi konzultáció után egy napsütéses délutánon Andy súlyos szívrohamot kapott. Tara a kórházba sietett, hogy Andy mellett legyen, de az orvosok már nem tudtak semmit sem tenni érte. Andy meghalt.

 

Tara nagy szerelme örökre eltűnt az életéből. Andy nélkül, aki nem volt mellette, mély depresszióba zuhant, amiből semmi sem tudta kihozni.

 

A halála után heteken keresztül Tara leveleket kapott a diákoktól, amelyekben elmondták neki, milyen csodálatos ember volt Andy, és mennyire hiányzik nekik. De Tara vigasztalhatatlan volt a gyászában.

 

A következő hónapokban Tara lefogyott, és ritkán hagyta el a házat, ahol Andyvel élt. Csak jóval később, még abban az évben kezdett újra találkozni a barátaival, és kezdett többet társaságba járni. Még néhány alkalmi kirándulásra is elment újra a barátaival. De Andy elvesztésének fájdalma még mindig túl nagy volt.

 

Közeledett a karácsony – Andy számára az év legcsodálatosabb időszaka –, és Tara nem tudta elnyomni azt a szörnyű belső fájdalmat, amit a hiánya miatt érzett.
– Nem tudom, mikor találkozhatunk újra – mondta egyik este a barátjának –, annyi mindent kell még feldolgoznom a múltamból. Tudod, Andyvel majdnem 3O évig voltunk házasok. Egyszerűen nem tudom, hogyan tudnám olyan hosszú idő után abbahagyni őt szeretni.

 

A karácsony előtti héten Tara hangulata annyira a mélyponton volt, mint előtte még soha. Úgy érezte, hogy szánalmasan elbukott abban a kísérletében, hogy újra élvezze az életet. Annyira hiányzott neki Andy, hogy azt hitte, soha többé nem lesz képes elhagyni a házat.

 

Karácsony első napjának reggelén Tara napfelkeltekor felébredt, és egy illatot érzett a házban – a rózsák illatát. Zavartan kelt ki az ágyból, és végigment az egész házon. Odakint a földet karácsonyi hó borította, és minden megfagyott. Ahogy egyik szobából a másikba sétált, Andy kedvenc virágának túláradó illata mindenütt ott terjengett a levegőben. Gyorsan a telefonhoz szaladt, és tárcsázta barátnője és szomszédja, Lisa számát.

 

–Azonnal gyere át hozzám, isa! – kérte a barátnőjét.
–Tudom, hogy ma karácsony van, de tényleg látnom kell téged. Csak egy pillanatra.

 

A rózsákat egyáltalán nem említette, mert ki akarta deríteni, hogy vajon csak képzeli-e az illatot. Mivel az illat olyan erős volt, tudta: Ha nem képzelődött, Lisa azonnal érzékeli, amint belép a házba.
–Hallo, hol vannak a rózsák? – kérdezte Lisa, alighogy belépett a házba. – Karácsony van. Ebben az évszakban normális körülmények között nem lehet rózsát kapni.

 

Tara furcsán nézett a barátnőjére. A szemei megteltek könnyel. Lisa rájött, hogy valami nincs rendben.
– Mi a baj, Tara?
– Nincsenek rózsák ebben a házban. Egyetlenegy sem. És kint a rózsabokron sem lehet egy sem, mert az teljesen megfagyott.

 

Lisa körülnézett, és hirtelen olyan kifejezést öltött az arca, amiből világosan látszott, hogy megértette.

 

– Ez Istentől van, Tara – magyarázta –, biztos vagyok benne, hogy azt akarja üzenni neked, hogy Andy jól van, és minden rendben lesz. Most már újra az életedre koncentrálhatsz.
– Biztos vagy benne? – kérdezte Tara. Leült egy székre, és megpróbált újra megnyugodni.

 

–Igen. Másképp mivel tudnád megmagyarázni ezt az illatot? Olyan erős, hogy más magyarázat nem lehet rá.

 

Tara lassan bólintott.
– Igazad van. – Aztán halkan sírni kezdett. Milyen nagy volt Isten jósága, hogy tudatta Tarával, hogy még mindig törődik vele. Ez a karácsonyi ajándék Tarának mindennél többet jelentett. Ugyanakkor békesség töltötte el, és érezte, hogy belül megnyugszik.

 

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy elengedjem.
Ebben a pillanatban a friss rózsa illata eltűnt a szobából.

 

Tara Lisára pillantott, hogy megnézze, észrevette-e?
–Eltűnt – állapította meg Lisa egyszerűen.

– Igen. Attól a pillanattól kezdve, hogy azt mondtam, ideje elengedni.

 

Ezután Tara soha többé nem tapasztalta meg, mint azon a hideg karácsonyi napon, a rózsák illatát a tél közepén. Nem sokkal később újra találkozgatni kezdett a barátaival, és idővel a depressziója is elmúlt. Bár a baráti körébe férfiak is tartoztak, soha többé nem ment férjhez.
– Soha nem lesz még egy olyan férfi, mint Andy – mondta Lisának valamivel később.

 

Mintha csak emlékeztetni akarná magát erre a tényre, gondoskodott arról, hogy kivétel nélkül minden évben virágozzon egy rózsabokor a kertjében. Minden nyáron, amikor virágba borulnak, visszagondol arra a karácsonyi napra, amikor kétségbe vonta, hogy képes-e élni a férfi nélkül, akit oly sokáig szeretett.

 

És akkor Tara emlékszik a rózsaillatra, és arra, hogy Isten csodálatos módon erőt adott neki, hogy tovább éljen.

 

Karen Kingsbury: In jener stillen Nacht