A „Csendes éj” keletkezése több szempontból is érdekes. Az egyik érdekessége, hogy két barát összefogásából jött létre ez az ének. Ausztria Hochberg-Ach nevezetű városában született 1787 novemberében Franz Xaver Gruber, aki a későbbiek során Arnsdorfban dolgozott tanítóként, valamint templomi orgonistaként.



A közelben lévő Mariapfarr helységben élt egy másik fiatalember, Joseph Mohr, aki hivatását tekintve plébános volt. Egy kis faluban, Oberndorfban, találkoztak, ahol a Szent Miklós templomban Gruber orgonistaként, Mohr pedig papként szolgált.


1818 telén mindketten lelkesen készültek a karácsonyi istentiszteletre, azonban kiderült, hogy a templom orgonája elromlott, s így kétséges volt, hogyan is tudnak méltóképpen megemlékezni Jézus megszületéséről. A helyzetet tovább nehezítette, hogy az erős hófúvás miatt a falu el volt zárva a külvilágtól, s így nem számíthattak arra, hogy bárhonnan segítség érkezik az orgona megjavításához.



Ekkor döntöttek úgy, hogy Mohr két évvel ezelőtt írt versét, a „Csendes éjt” megzenésítik. Az ének dallamát Gruber dolgozta ki és mivel nem működött az orgona, ezért gitárkíséretet komponált hozzá. A dallam december 24-én délelőttre készült el és este már a templomban szolgáltak vele, ahol Gruber a basszus szólamot, Mohr pedig a tenort szólamot énekelte, valamint gitárral kísérte az éneklést. A dal elnyerte a hallgatók tetszését és azóta is minden karácsonykor felcsendül istentiszteleteken, karácsonyi ünnepeken.



Minek is köszönhető ennek az éneknek a sikere? Egyrészt könnyen megjegyezhető dallamának és 6/8-os ütemének, másrészt pedig a szöveg üzenetének és az egész dalból áradó szelídségnek és nyugalomnak. Olyan emberek hallották elsőként ezt az éneket Oberndorfban, akik az 1800-as években többször találkoztak háborús körülményekkel, valamint a jövőjük is bizonytalanná vált, mivel a kis falu lakosai a hajózásból, hajógyártásból éltek és ebben az időben a történelmi eseményeknek köszönhetően a megélhetésük veszélybe került.



A dal szövegében nemes egyszerűséggel jelenik meg karácsony igazi üzenete: „Krisztus megszabadít… Krisztus megszületett…” Azon a karácsony estén, mikor elsőnek csendültek fel ennek az éneknek a sorai, a megfáradt emberek új reményre találtak e gondolatokban: „Szív örülj, higgy, remélj! Isten Szent Fia hinti reád, Ajka vigaszt adó mosolyát.” Ez az az üzenet, mely évtizedeken keresztül hangzik minden ember számára! Jézus Krisztus megszületésével bizonyságot kaphatunk Isten szeretetéről és öröm, hit, remény születhet a szívünkben, ha Isten ajándékát elfogadjuk.


Azon az első karácsony estén, mikor ez a dal felhangzott, sem Gruber, sem Mohr nem gondolta volna, hogy énekük még évszázadokon keresztül is hangzani fog, reményt öntve az emberek szívébe. Ennél nagyobb ajándékot nem is adhattak volna számunkra!