Egyszer egy lelkészkonferencián reggel 8-tól délig beszélgettünk. Különösképpen egy tanya-központban igen nehéz körülmények között élő lelkészbarátunk sorsát, munkáját hánytuk-vetettük meg. Akinek hetenként közel 60 kilométert kellett hóban, sárban, hőségben és fagyban, gyalog, biciklivel megtenni. Lelkesedtünk, dicsértük, sajnáltuk és igéket citáltunk. „Meg vagyon írva, tegyetek tanítványokká minden népeket” Miután órákon át mindannyian kifejtettük a véleményünket, és éppen ebédre csöngettek, gyorsan határozatot hoztunk: imádkozunk érte és egész szívünkkel vele érzünk.
Éppen fel akartunk állni, amikor egy mosolygós, idős szolgatársunk – aki eddig egy szót sem szólt – felállt, az ajtó melletti székre – belsejével fölfelé – letette a kalapját, és azt mondta: – Mindenki tegye bele a lelkesedése felét pénzben, és vegyünk a barátunknak egy motorbiciklit!
Először meghökkentünk, aztán elnevettük magunkat, aztán szégyenkeztünk, aztán előkerültek a bukszák. A szavakból egyszerre élet lett – az életből motor –, a motorból új élet a tanyákon.
Gyökössy Endre
„Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” 1Jn 3,18