Egy este csengettek az ajtómon. Egyedül voltam otthon, ami nem fordul sűrűn elő. Így hát magam mentem le, kissé csodálkozva, hogy ugyan mit akarhat tőlem valaki ilyen késő esti órában. Jól öltözött, magas, testes férfi állt odakint, amolyan gyárigazgató típus. Amikor megpillantott, mindkét kezével a kezem után kapott, úgy lihegte: „Mentsen meg, segítsen rajtam!"
“Ez az ember vagy részeg, vagy meghibbant!” - gondoltam riadtan. De összeszedtem magam, és szobámba vezettem. Ott aztán végighallgattam lesújtó történetét. Látogatóm valóban vezetőként működött az egyik legnagyobb iparágban, mint jómódú, tekintélyes ember. Kedves felesége volt, nagyszerű gyermekei, egyszóval minden, ami szerepet játszik az ember földi boldogságában.
Csakhogy – és most derül fény a rettenetes titokra – apja egykor az ital rabságában vergődött, és fia az ereiben hordozta ezt a szörnyű örökséget. Mivel gyakran látta apját részeg állapotban, valósággal undorodott az alkoholtól, és mégis évente kétszer-háromszor rátört a szenvedély, mint a forgószél. Ilyenkor innia kellett az eszméletlenségig. Végül magáról sem tudva valahogy az ágyába tántorgott, két napig aludt, hogy aztán égető szégyennel ébredjen, betegen, testben-lélekben összetörve.
– Romba dől az egész életem. Feleségem, gyermekeim meg fognak vetni! És mégis... ilyenkor muszáj! – nyögte.
Most éppen ismét ebben az állapotban volt. Őrjöngve rohant el otthonról, hogy leigya magát. És akkor – mint az iszonyatos szenvedély viharában egy fénysugár – eszébe jutott, milyen külső és belső gyötrelem elé néz megint. Vissza akart fordulni, de nem tudott.
Így jött el hozzám. A robusztus ember sírva ült előttem:
– Mentsen meg!
Mélyen megrendültem. Aki felületesen ismerte őt, a világ legboldogabb emberének tartotta. Micsoda gyötrelem húzódik meg sokszor a siker kulisszái mögött!
A férfi belekapaszkodott a kezembe:
– Mentsen meg engem!
Összeszedtem magam:
– Mi módon menthetném meg?! Az ördög bilincse sokkal erősebb, semhogy széttörhetném. Hogy lennék képes rá, mikor saját maga sem tud megbirkózni vele!
A szerencsétlen leírhatatlan jajdulással szinte összecsuklott:
– Hát nincs semmi más mondanivalója?
– De igen! – válaszoltam. – Van! Keresnünk kell valakit, aki erősebb az ördögnél.
– És hol lehet olyat találni? – kérdezte a kései látogató reménytelenül.
Csodálkoztam, hogy nem ellenkezett, amikor ördögöt említettem. De aki egyszer saját bőrén tapasztalta a sötétség rémét, az tudja, hogy Sátán, a kezdettől fogva embergyilkos, létező hatalom.
– Hol találok valakit, aki erősebb az ördögnél?" – mormolta a szerencsétlen.
Csak egy nevet mondtam:
– Jézus!
Az ember felkapta a fejét. Szemében megindító módon felcsillant a remény:
– Jézus! – Komolyan gondolja?
Bólintottam. Aztán letérdeltünk, és segítségül hívtuk Jézust. Azt a Jézust, aki lerontja a Gonosz művét; Jézust, Aki vérével megváltotta a bűnöst; Jézust, aki Sátánnál erősebb. Ó, nem volt ez valami ünnepélyes, liturgikus ima! Inkább olyan, mint amit a zsoltáríró így ecsetel: „A mélyből kiáltok hozzád, Uram!"
Attól a naptól kezdve megszűnt felette az ördög hatalma. Voltak ugyan még heves küzdelmei. Vereségek is, amik most még rettenetesebb szégyent eredményeztek, mint azelőtt. De az átok megtört. Amikor később egy alkalommal együtt ültünk – közben ugyanis barátok lettünk –, így vallott nekem:
– Nem is sejted, milyen veszélyben forgok szüntelen. Jézus nélkül ebben a pillanatban elvesznék. Ezért naponta le kell tennem magamat az Ő kezébe. Minden reggel segítségül hívom, és ilyenkor – ne nevess ki! – ima közben felemelem a kezem.
– Miért?
– Nézd, a harctéren láttam egyszer ilyesmit. Egy ellenséges csapat kemény küzdelem után megadta magát. Megrendítő volt látni, ahogy a katonák eldobálták fegyverüket, és felemelt kézzel rohantak felénk. Arra gondoltam: ilyen a tökéletes megadás. És látod, én teljesen Jézus kezére szeretném bízni magam. Minden reggel gyengén és védtelenül, felemelt kézzel futok megmentő karjába. Csak így, igen, most már csakis így tudok élni.
Az ember azóta régen az örökkévalóságban van. Az egykori buzgó harcos teljes nyugalommal ment át abba a világba, ahol szemtől szemben láthatjuk Jézust, és ahol minden küzdelem véget ér. S mivel régen, örökre meggyógyult, ezért merészeltem elmondani a történetét.
Wilhelm Busch: Variációk egy témára