Szabi az ablakból figyelte a havazást. Hamarosan itt a karácsony, és most életében először nem örült a friss hónak. Már napok óta esett, egyre inkább elzárta a kis hegyi falut a külvilágtól. Szomorúan gondolt arra, hogy vajon Tomi haza tud-e jönni az ünnepre? Időnként a szél is felkerekedett, és süvítve fújta a havat.
Nagy sóhajjal fordult el az ablaktól, és az íróasztalához ment. Óvatosan kivette a fiókból a rajzot, amit Tominak készített. Amikor ősszel a messzi iskolába ment, akkor mondta, hogy hiányozni fog neki a farm, az istálló, az állatok… Már akkor elgondolta, hogy lerajzolja neki mindezt, hogy otthonosabb legyen magányos szobája a kollégiumban. Oda tudja majd adni neki?
Amint így tűnődött, apa hangját hallotta.
– Szabi, tudnál segíteni? El kellene lapátolni a havat, hogy bejussunk a városba. Tudod, még nincs karácsonyfánk…
Szabi gyorsan csizmát és kabátot húzott, fogta a kis lapátját, és szaladt apja után. Ő sokkal nagyobb lapáttal dolgozott. A munka jót tett, mintha nem is lenne annyira szomorú…
A kis család hamarosan a hóborította tájon haladt a város felé. Anya elment az áruházba, hogy mindent bevásároljon a süteményekhez, apa Szabival a fenyővásár felé tartott.
– Édesapám, elhoztam a rajzot, amit Tominak készítettem. Be tudnánk kereteztetni, hogy szép legyen?
– Itt nem messze van egy fotóüzlet, ott megpróbáljuk. – mosolygott fiára az apa.
Nem sokáig kellett válogatniuk, Szabinak mindjárt megtetszett egy fából készült keret, remekül illett a rajz hangulatához.
– Csak oda tudjam adni neki… – sóhajtott Szabi. – Még mindig nagyon esik a hó… És a szél is fúj… Lehet, hogy nem engedik felszállni a repülőgépeket…
Ahogy átsétáltak a csemetekertbe, hogy kiválasszák a megfelelő fenyőt, apa átkarolta Szabit.
– Ugye, tudod, fiam, hogy mit tudsz tenni ilyenkor? Ha kilátástalannak tűnik a helyzet, akkor imádkozzál! Istennek van hatalma segíteni akkor is, amikor mi már semmit nem tehetünk.
Közben anya is megérkezett.
– Mindent kaptam, amire szükségem volt. – lelkendezett. – Be is pakoltam az autóba…
– Nagyszerű! – mondta apa. – Most már csak fát kell találnunk.
– Apa, nézd, milyen szép fát találtam! – kiáltott Szabi.
– Ez valóban gyönyörű! Szép, formás ágai vannak… És milyen jó az illata! – mosolygott anya. – Akkor vegyük meg ezt.
Már hazafelé tartottak a havas úton, amikor Szabi újra elmondta szüleinek, mennyire aggódik amiatt, hogy Tomi nem fog hazaérni. Anya biztatta kisfiát, apa pedig érdekes történeteket mesélt arról, hogyan hallgatta meg Isten a kérését nehéz helyzetekben. Mire hazaértek, Szabi egészen bizakodó lett. Míg apa befaragta a karácsonyfát a talpba, ő felment a szobájába, és komolyan, őszintén imádkozott. Kérte Istent, hogy segítsen abban, hogy Tomi gépe felszállhasson, és időben itthon lehessen a karácsonyi vacsorán.
Feldíszítették a karácsonyfát, csupa piros és ezüst gömböket tettek rá, horgolt hópelyheket, néhány kézzel készített díszt, és fehéren fényló kis lámpákat – nagyon szép lett! Alá tették az ajándékokat, köztük a bekeretezett rajzot Tominak. Az asztalt is megterítették szépen, a finom ételek is ott sorakoztak. Már csak Tomira vártak…
– Már többször felhívtam a mobilján, de nem is csörög ki. Lehet, hogy nincs térerő…
– Kezdjük el a vacsorát, mert teljesen kihűl az étel. – javasolta anya. – Talán mégsem érkezik meg ma Tomi…
Szabi nagyon csalódott volt. Annyira hitt abban, hogy Isten meghallgatja az imáját! A könnyeivel együtt nyelte a halászlét, amikor váratlanul zajt hallott kívülről.
– Hát mégis meghallgatott Isten! – ugrott fel mindjárt.
– Boldog karácsonyt mindenkinek! – köszönt Tomi vidáman. Arca piros volt a széltől, és csupa hó a ruhája.
– Örülök, hogy haza tudtál jönni, fiam. – ölelte meg apa.
– Leszállásnál mondták, hogy a mi gépünk volt az utolsó, amit elindítottak.
– Én imádkoztam, hogy itthon legyél ma este! – mondta örömmel Szabi. – Egy különleges ajándékom van a számodra!
– Remek! – simogatta meg öccse fejét Tomi. – Én is hoztam ám valamit!
– Gyertek, előbb vacsorázzunk! – terelgette családját asztalhoz anya.
Kellemesen telt az este. Tomi mesélt a nagyvárosról, az iskoláról, új barátairól, aztán kérdezett az itthoni újságok felől. Vacsora után a karácsonyfa köré ültek és elénekelték a legszebb énekeket. Lelkük ráhangolódott az első karácsony eseményeire. Apa felolvasta a Bibliából Jézus születésének történetét. Gondolatban ott voltak a betlehemi mezőkön, és szinte hallották az angyalok örömteli énekét.
Apa beszélt arról is, hogy az örömhír, amit az angyalok mondtak, ma sem vesztette el az erejét, épp olyan csodálatos, mint kétezer éve volt. Az embernek azóta sincs más reménye, mint Isten földig hajló szeretete, az értünk születő Jézussal való szoros kapcsolat. Imában köszönték meg karácsony örömét. Szabi azt is megköszönte, hogy Tomi megérkezett, és együtt ünnepelhetnek.
Amikor átadta az oly nagy szeretettel készített ajándékot, báttya szeme könnyes lett. Magához szorította testvérét.
– Köszönöm. – mondta halkan. – Ez gyönyörű! Magammal viszem, és mindig emlékeztetni fog, milyen csodálatos otthonom van!
Annyira szép volt ez az este! Szabi csak nagyon sokára tudott elaludni. Az Úr Jézusra gondolt. Kérte, hogy szülessen meg az ő szívében is, és maradjon mindig vele. Érezte, hogy Isten most is meghallgatta az imáját.
Odakint egyre erősebben fújt a szél, de már nem figyel rá. Édesen, mélyen elaludt…
Zöldi Józsefné