Lehet, hogy én vagyok az a személy, akit az újság munkatársai keresnek. Azonban nem tudom, hogy amit a minap tettem, azt feltétlenül utánozni kell-e.... Szeretném az én szemszögemből elmesélni a történetet, talán megérti.
Nagyon rosszul indult a hét. A nővérem mellrákkal feküdt kórházban, a bátyám gyermekénél épp akkor diagnosztizáltak bénulást, a férjemmel veszekedtünk, a gyerekek karácsonyi kívánságaikat pedig nem tudtunk teljesíteni, mert egyszerűen nem engedhettük meg magunknak. A kutya koszosan jött be a házba (ami már önmagában is elég volt), a baba sírt, fájt a hátam, és arcüreggyulladásom volt. És mindez még csak nem is mutatta a javulás jeleit.
Ezért azt tettem, amit minden normális ember tett volna: Elmentem a McDonaldsba. Tudtam, hogy nem igazán engedhetem meg magamnak, de úgy éreztem, hogy megérdemlek egy kis kikapcsolódást.
Így hát beálltam a sorba az autós pultnál, megszámoltam a pénztárcámban lévő aprót, elgondolkodtam, hogy mit engedhetek meg magamnak belőle, és közben elmondtam egy imát.
"Uram, tudom, hogy ott vagy valahol, de néha nehéz elhinni, hogy tényleg érdekel, mi történik a világban. Mert ha érdekelne, miért történik velem mindez egyszerre? Semmit sem tudok ebből irányítani vagy tenni ellene, és senki sem segíthet rajtad kívül.... és úgy érzem, te sem.... nem lenne olyan rossz és nem érné meg a fáradságot, ha tudnám, hogy meghallgatod az imáimat. Tudom, hogy sokat kérek, de megtennéd, hogy jelzed, hogy hallasz engem? Valami jele annak, hogy a kedvességed még mindig jelen van ebben a világban. Egyáltalán nem szükséges, hogy minden problémámat csak úgy eltüntesd, de mutasd meg világosan, hogy meghallgatod az imáimat."
Imámat megszakította a hangszóróból érkező hang. Feladtam a rendelésemet, és továbbgurultam előre, hogy fizessek. Örültem, hogy volt elég pénzem, hogy kifizessem, amit rendeltem, és hogy még egy egydolláros bankjegy is maradt...., mert mint mondtam, a pénz már így is elég szűkös volt nálunk. Már teljesen megfeledkeztem az imámról.
Miközben fizettem a fiúnak az ablaknál, hallottam, hogy egy halk hang azt mondja: "Add oda neki a maradék egy dollárodat". Egész egyszerűen, csak így. Nem volt dobpergés, se zenekar a háttérben - csak egyszerűen és világosan: "Add neki a dollárodat".
Nem tudom, miért hallgattam a hangra, de egyszerűen csak hallgattam. Ránéztem a fiúra, és azt mondtam:
- Lehet, hogy ez furcsának fog tűnni neked, de azt akarom, hogy fogd ezt az egydolláros bankjegyet, és tűzd a mögöttem álló autó számlájára. Ezzel a sorban mögöttem álló autóra mutattam. - És aztán azt akarom, hogy boldog karácsonyt kívánj a kocsiban ülőknek.
A fiú arca felragyogott az izgatottságtól, amikor azt mondta:
- Király!
Eddig minden rendben. Csak folytattam a szokásos rutinomat, és nem foglalkoztam többet az egész történettel. Miért, nem tudom. Gondolom, azt gondolhatja, hogy egy kicsit furcsa, hogy csak azért adsz pénzt, mert egy hang azt mondja neked, hogy adj pénzt.... De valamilyen okból kifolyólag nekem ez tűnt helyesnek.
Folytattam a szokásos napi rutinomat - nem gondoltam többé az imára vagy a dollárra... egészen csütörtök reggelig.
Mint mindig, elkísértem gyerekeimet a felhajtónk végéig, mint minden más iskolai napon - és rögtön behoztam az újságot a férjemnek. Bár én ritkán olvasom ezt a hülyeséget (nem sértésnek szántam), mindig beviszem magammal, nehogy elázzon vagy összegyűrődjön, mielőtt a férjem meglátná. Még mindig a gyerekekre figyeltem, amikor felszálltak az iskolabuszra, és az újsággal a hónom alatt visszasétáltam a házba. A baba még nem ébredt fel, és a tévében sem volt semmi, ezért úgy döntöttem, hogy kinyitom az újságot, hátha van valami jó prospektus aznapra szóló akciós ajánlatokkal.
És akkor, mit is mondhatnék, ott volt ez a főcím: MCDONALDS KERESI A NAP HŐSNŐJÉT. A cím csak azért tűnt fel, mert néhány nappal korábban már ettem ott. És ott volt a történet arról, hogy egy kis kedvességgel hogyan segítettek egy hattagú családon, amely kétségbeejtő helyzetben volt.
Honnan tudhattam volna, hogy a sorban mögöttem álló nő nem fogadja el az ajándékomat, hanem megduplázza az összeget a sorban következő autónak. Fogalmam sem volt róla, hogy minden vendégnek, aki aznap ott evett, felajánlották az összeget, de nem fogadták el, és az összeg folyamatosan nőtt! Az egy dollárból (így olvastam) az üzleti nap végére 2500 lett! Napilapuk beszámolója szerint olyanok is elhaladtak ott, akik egyszerűen csak pénzt akartak adni az összeghez, és nem tudták, hogy egyáltalán mire adják a pénzüket. Csak azért tették, mert karácsony volt. És mindeközben én otthon súroltam a fürdőszobánk padlóját!
Meglepődtem, amikor hallottam a családról, akik zárás előtt öt perccel léptek be az étterembe....az autójuk öt mérfölddel arrébb lerobbant az autópályán....és hogy már túl késő volt hat hamburgert és hat vizet rendelni. Mióta olvastam a cikkét, gyakran gondolok arra a négy gyerekre, a maszatos arcukra, miközben ették a számukra bizonyára extravagánsnak tűnő ételt - arra a hat emberre, akiknek nem volt otthonuk, és akik reménytelenül tekintettek az előttük álló ünnepekre.
Az újságban volt egy fénykép a tinédzserről is - széles vigyorral az arcán - az autóspultnál….A menedzsere átadta az utazóknak az aznap összegyűjtött összeget. A pénz elég volt egy rendes étkezésre, autójavításra, egy éjszakára, az első havi bérleti díjra (ebből arra következtettem, hogy a környéken akarnak maradni) és néhány karácsonyi ajándékra a gyerekeknek. A fiút megkérdezték, hogy milyen érzés most mindezek után, és ő azt válaszolta:
- Király!
De ettől még nem vagyok hős...., hanem ez csak egy meghallgatott ima bizonyítéka. Hogyan lehet ez válasz az imámra? Elég egyszerű. Jelét kértem annak, hogy Isten valóban érdeklődik irántunk idelent - és Ő válaszolt nekem. Embertársaim cselekedetein keresztül, egy csoport ember hite által, egy fiatalember által, akinek a szókincse, úgy tűnik, csak egy szóból áll...., Ő válaszolt nekem. És, hogy az említett nagyon kedves fiatalembert idézzem minden bölcsességével, ez egyszerűen - király.
Ha Isten nem cselekedett volna azon a napon, akkor mindez nem történt volna meg.
Ha valaki a McDonalds hősét keresi, akkor nézzen fel egyszerűen az égre. Nem gondolom, hogy interjút ad, de meg vagyok győződve róla, hogy válaszol, ha kérdéssel fordul Hozzá. Az enyémet mindenesetre megválaszolta. Tudom, hogy minden problémán eltörpül az Ő nagysága mellett, és Ő mindent meg tud oldani.
Michelle Metje
A történet Alice Gray: Per anhalter in den Himmel címü könyvéből származik