A testvérek letudták a szokásos, sietős, kötelező karácsony előtti látogatásukat arra a kis farmra, ahol idős szüleik laktak lovaikkal. Ezen a tanyán nőttek fel. „Magányos fenyő farm”-nak nevezték el, mert a ház mögötti domb tetején hatalmas fenyő állt. Az évek során a fa a vidék szimbólumává vált. A testvéreknek kedves emlékeik voltak róla gyermekkorukról, de a városi nyüzsgés még több izgalmat adott, és más életvitelre hívta őket.
Az öregek már nem mutatták meg lovaikat, mert az évek megtették hatásukat, és egyre nehezebb volt kijutni a pajtába azokon a fagyos reggeleken. Azonban az állatok tartása okot adott nekik arra, hogy reggelente felkeljenek és legyen életcéljuk. Minden évben eladtak néhány csikót, az árából gazdálkodtak. Ezek a kedves állatok örömöt okoztak reggel, és elégedettséget este.
A fiatalok nem értették a szüleiket, napi munkájukat felesleges erőpocsékolásnak érezték.
– Miért nem szabadulsz meg legalább az Öregtől? Többé már nincs hasznodra. Évek óta nem volt csikója! – mondta mérgesen a fia.
– Csökkenteni kellene az állományt, hogy több maradjon magatokra! – csatlakozott bátyjához a lány is.
– Ez a roskatag, kivénhedt ló csak költségeket okoz és munkát ad. Miért tartod meg őt egyáltalán?
Az öregember lenézett kopott, lyukas csizmájára, kikandikáló lábujjaira, és halkan így felelt:
– Igen, jól jönne egy pár új csizma… – Karja azonban védelmezőn fonódott az „Öreg” nyaka köré, ahogy gyengéd simogatással közelebb húzta a füle mögött finoman dörzsölve. – A szeretet miatt tartjuk meg őt. Semmi más, csak szeretet…
A fiatalok zavartan és ingerülten kívántak boldog karácsonyt szüleiknek, majd visszaindultak a város felé, ahol a sötétség átszelte a völgyet. Az idős házaspár bánatosan ingatta a fejét, hogy nem volt boldog a látogatás. Könnycsepp hullott az arcukra. Hogy van az, hogy ezek a fiatalok nem értik a szívüket megtöltő szeretet békéjét?
Így történt, hogy a lehangolt távozás miatt senki sem vette észre, hogy a régi pajtában a kopott vezetékeken a sérült szigetelés parázslik. Senki sem látta az első szikrát lehullani. Csak a „Öreg”.
Percek alatt lángba borult az egész istálló, és a szénával teli padlást nyalogatták az éhes lángok. Az öregember rémülten vette észre a szoba falán táncoló vöröslő fényeket. Azonnal az ablakhoz ugrott, és megrettenve látta a hatalmas lángokat. Kétségbeesetten kiáltott feleségéhez, hogy hívjon segítséget, miközben a pajtába rohant, hogy megmentse szeretett lovait. A lángok azonban már dübörögve tomboltak, az izzó hőség miatt a pajta közelébe se tudott menni. Zokogva roskadt a földre fájdalmában. Felesége így talált rá, amint visszatért. Átkarolta, szinte ringatta, mint egy kisgyermeket. Tehetetlenségükben összekapaszkodtak, együtt sírtak a hatalmas veszteség felett.
Mire a tűzoltóság kiért, már csak füstölgő, izzó romok maradtak. Az öregek kimerülten bújtak össze, szótlanul nézték a füstölgő hamut. , Már semmit sem tehettek…
Az öregember a feleségéhez fordult, fehér fejét vállára hajtva, miközben remegő bütykös ujjai ügyetlenül szárították annak könnyeit egy kopott vörös sállal. Megtörten suttogta:
– Sokat vesztettünk, de Isten megkímélte otthonunkat karácsony estéjén. Gyere, másszunk fel a hegyre az öreg fenyőhöz, ahol kétségbeesés idején olyan sokszor vigaszt kerestünk imádságainkban. Lenézünk az otthonunkra, és hálát adunk Istennek, hogy épen maradt. Elmondjuk Neki, mennyire fáj szeretett lovacskáink pusztulása…
Megfogta felesége kezét, és lassan felsegítette a havas dombra, közben reszketeg kezével saját könnyeit törölte. Ilyen idősen nehéz volt a feljutás a meredek oldalra. Ahogy felértek, megálltak pihenni. Ziháltak egy kicsit, majd körülnéztek. Szemük tágranyílt az előttük lévő hihetetlen szépség miatt
Szeretett fenyőjük csúcsán ott ragyogott a kristályfényű félhold – apró csillagokat szórva a havas gallyakra. Mintha mennyei gyertyák kicsi lángocskái játszottak volna az ágakon. Érezték Isten szeretetét, vigasztalását, és csendben átölelték egymást. Ahogy csodálták az ezüstösen szikrázó fenyőfát, halk prüszkölést hallottak. A hang irányába néztek, és meglepődve látták, hogy a sötétben világító ködgomolyban árnyak mozdulnak az éjszakai fényben.
Az „Öreg” feküdt a fa másik oldalán, körülötte állt az egész ménes. A vén, sokat megélt ló az első füstjelre eltolta a reteszt, kinyitva ezzel az ajtót, és kivezette rajta a lovakat. Már régebben is észrevették, hogy a ménes hallgatott az „Öregre”.
Hogyan történhetett ez? Amikor fiatal ló volt, átélt már egy tűzesetet… Talán ezért tudott helyesen reagálni…
Most már teste törékeny volt és fáradt, de aranyszemei tele voltak odaszánással, mintha ajándékot adott volna öreg gazdáinak. A szeretet miatt. Csak a szeretet miatt.
Internetről stilizálta:
Zöldi Józsefné